Harmadik fejezet

            Miranda alig várta, hogy kiérjen az épületből. Végigsietett a folyosón, majd lefordult, és megállt az egyik saroknál, onnan figyelte, hogy Caden a hóna alá kapja a fekete mappát, és visszaindul az irodája felé, ami éppen az ellenkező irányban helyezkedett el. A férfi kissé morcosnak tűnt, amiért nem sikerült megkapnia, a nadrágja még mindig gyanúsan dudorodott, ezért megpróbálta annyira összezárni a lábát, amennyire lehetséges volt. Miranda halványan elmosolyodott, miközben Cadent bámulta, ahogy óvatosan araszol az egyik faajtó felé. Még mindig elképesztette, mennyire könnyen manipulálhatóak a férfiak. Csupán meg kellett nekik adni, amire igazán vágytak, és néhány formás comb vagy majdnem fedetlen kebel tökéletesen elég volt ahhoz, hogy kezes bárányokká váljanak. Miranda bekapcsolta a gombokat a blúzán, majd megigazította, hogy szorosan rásimuljon a mellére, és ne mutasson többet, mint amennyit a szabás eredetileg engedett. Nem telt sok idejébe, hogy kitapasztalja, egy férfit mennyire pillanatok alatt fel tud húzni, és onnantól fogva gondolkodás nélkül a farkát követte, a legnagyobb őrültségekre rávehette őket, amit elég gyakran meg is tett. Imádta a férfiakat szédíteni. Legyezgette a hiúságát, hogy térdre borulnak előtte, neki pedig csak szét kell tennie a lábát ehhez. Nagy részükkel sose feküdt le később, és bár nem válogatta meg olyan alaposan a partnereit, mint a legtöbb nő, arról gondoskodott, hogy ha egyszer kifogott magának valakit, az elégítse is ki, és ne csak csalódottan heverjen mellette az ágyban. Lehetett idős vagy fiatal, barna vagy szőke, rendőr, tanár…

            … vagy éppen magánvállalkozó.

            Caden kinyitotta a mosdó ajtaját, majd eltűnt mögötte, Miranda elégedetten bólintott, aztán sarkon fordult, és elindult a kijárat felé. A ruhájába tűrt papírok halkan zizegtek, miközben biccentett a pult mögött ülő férfinak, aki ráérősen megbámulta. Miranda sokat sejtetően rámosolygott, megingatta a csípőjét, majd távozott. Leintett egy taxit, és beugrott a hátsó ülésre, mielőtt utána jöhettek volna. Egy apró, lakásnak is alig nevezhető, harminc négyzetméteres zugban élt a belvárosban, ám semmi kedve nem volt sétálni vagy kiállni a járda szélére, és abban reménykedni, valamelyik férfi majd felveszi. Nem ért volna olyan hamar vissza, mint szándékában állt volna.

- Hová? – érdeklődött a taxis. A visszapillantó tükörben figyelte Mirandát, aki lerúgja a magas sarkú cipőjét, lehúzza a cipzárt a szoknyáján, aztán lerántja a harisnyanadrágját. Miranda félredobta a több helyen kilyukadt kiegészítőt, majd benyúlt a szoknyája mögé, és néhány elég gyűrött papírt húzott elő, amiknek a fele fényképeknek tűnt. Maga mellé helyezte őket, aztán visszaigazította a cipzárt.

- Ja… - Egy pillanatig hezitált, mikor rájött, még nem adott meg úti célt. – Vigyen a belvárosba. Majd ott elmondom, merre tovább.

- A belváros elég nagy ahhoz, hogy sokáig vezethessek körbe-körbe céltalanul.

- Tegye, amit mondtam – jelentette ki Miranda hűvösen. – Kifizetni ki fogom, bármit is művel.  

- Ahogy óhajtja – egyezett bele a taxis vonakodva. – Kérem, kösse be magát.

- Ne aggódjon, nem generálok plusz büntetést magának – mérgelődött Miranda. Áthúzta az övet a mellkasa előtt, aztán hátradőlt, és a kezébe vette a megszerzett papírokat, miközben a taxis gázt adott. Lehajtotta a fejét, hagyta, hogy a haja szabadon előreomoljon, így gondoskodott róla, ne akarják zavarni. Először a fényképekkel kezdte. Közömbösen szemlélte a két, nála körülbelül kétszer idősebb férfi arcát, akik üres, semmitmondó mosollyal bámultak vissza rá. Nagyon is jól ismerte ezt az arckifejezést… Az üzletemberek és diplomaták sajátos jellemvonása volt, hogy folyton szívélyesnek tűntek, mert a mosoly egy másodpercre sem hervadt le a szájukról, aztán jobban megfigyelve kiderült, hogy ez nem tetszésnyilvánítás, hanem egyszerű gesztus. Az ilyen mosolyhoz meglehetősen céltudatosnak kellett lenni, hogy az illető tudja, mit akar vele elérni.

- Szép… - morogta. Megfordította a fotókat, mindkettőnek a hátára felírták a neveket. Anthony Joseph Fuller. Leslie Garrett Dawson. Elgondolkodva végigsimított az állán. Hazugság lett volna azt állítani, hogy sosem találkozott jóképűbb férfiakkal, de attól még izgatta a fantáziáját, milyenek lehetnek az ágyban. Már számtalanszor tapasztalta, hogy egy jól karbantartott, szenvedélyes, negyvenéves férfi igazi lepedőakrobata, és időnként ő nem bírja az iramot tartani vele. Márpedig jelen esetben ez különösen fontosnak számított.

            Amikor a kezébe került Joan Pearson fotója, olyan szélesen elvigyorodott, hogy arra még a sofőr is felfigyelt. Végighúzta az ujjait Joan képmásának arca mentén, miközben azon töprengett, mikor is szerzett tudomást arról, hogy a nő valóban leszbikus. Tulajdonképpen az első másodperctől fogva evidensnek tűnt, ahogy találkoztak… Hiába rendelkezett viszonylag nőies testalkattal, ha a kisugárzása igazából férfiasnak hatott. Bár csak néhány, jelentéktelen percet töltöttek együtt, amíg Joan Alanre várt, Miranda így is leszűrte a következtetéseket. Éppen elég nővel szeretkezett ahhoz, hogy tudja, milyen az, amikor egy heteroszexuális nő kíváncsiságból érdeklődik a saját neme iránt, és milyen az, amikor valaki valóban leszbikus.

            Szerencsére egy másik nővel már kevesebb gondja lesz. Könnyebb kielégíteni őket, mivel ritkán találnak igazán alkalmas partnert, Pearson ráadásul olyan nőnek tűnt, aki ritkán hagyja ott a munkáját és merül alá az élvezetekben, éppen ezért kapva kap majd minden alkalmon.

            Miranda a kardigánja egyik rejtett zsebébe dugta a fényképeket, aztán elővette a nyomtatott lapokat, amiken a fényképeken szereplő három vállalkozóról gyűjtöttek össze minden rendelkezésre álló információt. Elhúzta a száját, mikor ráébredt, mindhárman eltérő városokban élnek, ezért a napja nagy részét az fogja majd kitenni, hogy Houston, Dallas és Austin között ingadozik. Utálta ilyesmikre fecsérelni az idejét, sokszor nem tudott magával mit kezdeni az úton. Egyszer járt úgy, hogy az állam két felén élt a két szeretője, és akkor tényleg a fél napja ráment, hogy eljusson egyiktől a másikig, ezért csakhamar megszüntette ezt az állapotot. Keresett magának egy férfit a közelében. Miranda lazán hátravetette a haját, miközben kisimította a papírokat, amik összegyűrődtek a szoknyájában. Mindig is szerencsésnek tartotta magát, amiért a szex fogalmát ennyire lazán értelmezte, egyféle könnyed játékként, ami csak az érett és merész embereknek jár ki, és mindössze őket szórakoztatja igazán. Tizennégy évesen vesztette el a szüzességét, sima vonzódásból és érdeklődésből, egy pillanatig sem volt szerelmes a partnerébe, aki a történetek után nemsokára el is tűnt az életéből, de segített Mirandát elindítani azon az úton, hogy kibontakoztathassa a szexualitását. Miranda nosztalgiázva hajtotta oldalra a fejét, ha belegondolt, akárhány férfivel volt is dolga, sosem szeretett beléjük. Nem tartotta őket arra érdemesnek, hogy komolyabb kapcsolatot alakítson ki velük, ha már a tetoválásának látványától merevedésük támadt. A fantáziájában egy olyan férfi élt, aki a rakoncátlan alaptermészete fölébe kerekedik, és nem használja ki csintalanságát, helyette arra kényszeríti, hogy tartson ki mellette. Ezen kívül megtanítja a tökéletes csábítás számos, apró trükkjére.

- A belvárosban vagyunk.

- Menjen csak tovább – intett Miranda. Kissé előrehajolt, hátha rálát a taxirórára, ám nem járt sikerrel. Végiggondolta, mennyi készpénz van nála – remélte, annyi mindenféleképpen, amennyiből még egy jó negyedórás furikázást kifizethet.

- Merre?

- Tegyen pár kört – válaszolta Miranda ingerülten. Ezeket a papírokat meg akarta semmisíteni, mire elhagyja a taxit, hogy ha Caden esetleg a lakásán várja, semmiféle arra utaló nyomot ne találjon, ő lopta el őket. Ha ilyen ügyesen kivitelezte a lopást, nem bukhatott le a saját felelőtlensége miatt. – Korzózzon az utcákon. – Az ablak felé mutatott. Éppen egy park mellett álltak, a közelben lévő padokon szerelmespárok üldögéltek, babakocsikat tologató, elhízott nők sétáltak el mellettük, miközben halkan gügyögtek a gyerekeiknek. – Nem szereti a városnézést?

            A taxis morgott valamit válaszul, és egykedvűen továbbindult. Miranda megvárta, amíg újból besorol a forgalomba, aztán közelebbről is szemügyre vette a többi papírt. A legelső a konferenciához kapcsolódó információkat tartalmazta: megrendezés helyét, idejét és nagyjából a résztvevők névsorát. Itt-ott hiányosnak tűnt a lista, ráadásul a legtöbb nevet halványan, ceruzával kihúzták, egyedül Anthony, Joan és Leslie nevét karikázták be, a hozzájuk tartozó kísérők mellé egy-egy csillagot tettek. Úgy tűnt, hogy Leslie egyedül a titkárát, egy bizonyos Andrew Merrittet vitte magával, míg Anthony a feleségével és a titkárával együtt érkezett. Miranda felvonta a szemöldökét. Azt kevésbé szerette, ha nős férfiakkal kellett kezdenie, és egyedül akkor vállalta be, amennyiben tudta, hogy csaknem tönkrement a házasságuk, ám a mostani helyzet kivételnek számított.

            A taxi ráfordult egy mellékutcára, ami egészen a város közepéig bevezetett. Miranda elégedetten biccentett, ahogy a kezébe vette a következő papírt. Ez nagyrészt Alan személyes adatait tartalmazta, a születési helyét, idejét, a munkahelyét, családtagjainak nevét és elérhetőségét, ezen kívül a gyilkosság módját, és csatolták hozzá a halottkém jelentését is. Miranda sóhajtott. Egyáltalán nem örült neki, hogy a gyilkos vérprofi volt, és abszolút semmilyen árulkodó nyomot nem hagyott hátra maga után. Így, hogy segítség nélkül kell nekivágnia a nyomozásnak, sokkal nehezebb helyzete lesz… és Miranda már csak azért is reménykedett abban, hogy kissé ügyetlenebb lesz a gyilkos, mert tökéletesen tudta, hogy a későbbiekben semmilyen módon nem léphet majd kapcsolatba a rendőrséggel. Cadennel sem találkozat, ezért nem fog értesülni arról, mire haladt, egyedül a saját kútfőjéből dolgozhat.

            Na de valakinek ki kell derítenie, hogy miért halt meg Alan. Tudnia kellett, az üzlet miatt fojtották meg, esetleg személyes konfliktusba keveredett valakivel a konferencia alatt, aminek ez lett a végeredménye. Már csak a módszert kellett kitalálnia – keresni valamit, amiben utolérhetetlen, és amit felhasználva anélkül nyomozhat, hogy bárki is arra gyanakodna, Alan miatt férkőzött a vállalkozók közelébe.

- Még tovább?

- Majd szólok, ha megállhat – hümmögte Miranda. Annyira belemerült az olvasásba, hogy alig lehetett érteni, amit mond, de a sofőr sejtette, mi a dolga, mert nem lassított. Elsuhantak egy múzeum mellett, és majdnem felfutottak a járdára, mikor a férfi megpróbált kikerülni egy járókelőt. Miranda vetett egy megrovó pillantást a férfire, jelezve, nem szeretné, ha mindkettejüket megölné, aztán visszatért a lapokhoz.

            Egy harmadik, kézzel írt lapot talált még, aminek a tetején nem a Caden Daniel, hanem a Timothy Lester név állt. Miranda feltételezte, hogy egy másik rendőr lehet, mivel néhány, az üggyel kapcsolatos, fontosabbnak tűnő információt gyűjtött össze és vetett papírra. Kiderült, hogy Anthony kissé berúgott az utolsó estén és Joan a gyilkosság napjának délelőttjén az egyik szobalánnyal hentergett. Miranda megnyalta a száját. Ezek szerint bejöttek a sejtései.

- Oké, tegyen le itt.

            A sofőr felkapta a fejét, majd Mirandára bámult, aki bólintott. Mivel éppen egy körforgalom közepén jártak, a férfi félresorolt, és megvárta, amíg a többi autó elhajt mellette.

- Legyen gyors, elvileg itt illegális parkolni.

- Hálás vagyok, amiért meghozza ezt az áldozatot értem – gúnyolódott Miranda. Benyúlt a pénztárcájába, átnyújtott egy ötvendollárost a sofőrnek, majd zsebre vágta a visszajárót. A férfi mérgesen nézett rá, mivel egyetlen cent borravalót sem kapott, Miranda azonban csak egy negédes mosollyal biztosította afelől, hogy mindezt saját magának köszönheti. Fürgén kiszökkent az autóból, hatalmas lendülettel becsapta az ajtót, és megvárta, amíg a taxi eltűnik a szeme elől. Vett néhány mély lélegzetet, hogy kicsit rendet rakjon a fejében, aztán megpróbált visszaidézni mindent, amit a papírokon látott. A fényképek pillanatok alatt beégtek a memóriájába, azt nem is feltételezte, hogy azokkal probléma lenne, mert hamar megjegyezte az arcokat. A szövegekkel már nehezebben boldogult, ám ez alkalommal majdnem az összes információt megjegyezte, ami a papírokon szerepelt.

- Akkor ideje cselekedni. – Elsietett az egyik kuka mellé, miközben kinyitotta a retiküljét, és kiemelt egy öngyújtót. Bár sosem dohányzott, mindig tartott magánál egyet, amennyiben sürgősen meg kellett semmisíteni néhány bizonyítékot. És szeretőként egész hasznos szolgálatot is tett.

            Második próbálkozásra fellobbant az apró, kékes láng. Miranda a papírokhoz tartotta, megvárta, amíg kigyullad a szélük, és rövid ideig némán figyelte, ahogy a tűz tovább terjed. Az utolsó másodpercben rémülten a kukába dobta a lapokat, amikor már fennállt annak a veszélye, hogy megégeti magát. Felgyorsult a szívverése, ijedten megrázta a kezét, aztán ellenőrizte, hogy nem perzselődött-e meg a bőre. Mikor megállapította, hogy minden a legnagyobb rendben, meggyújtotta a fényképeket, és azoktól is megszabadult. Megkönnyebbülten figyelte, ahogy a fotók egy kupac hamuvá válnak, meggátolva, hogy bármilyen nyom is utaljon az ellopásukra. Rövid hezitálás után az öngyújtót lehajította a földre, majd rátaposott, a műanyag recsegett cipőjének sarka alatt. Orrát azonnal megcsapta a gáz szaga, miközben odébb rugdosta a műanyag váz maradványait.

- Tökéletes – jelentette ki. Ahogy az utolsó lángok is kihunytak, elvigyorodott… Hiszen összeállt a fejében a megfelelő terv. Mi lenne, ha egyenként elcsábítaná mindhárom vállalkozót? Ha valamiben tehetségesnek számított, akkor az a férfiak – és a nők – megbolondítása volt. Különösebben meg sem kellene erőltetnie magát, csak eljátszania, hogy mennyire odavan értük, és a bizalmukba férkőzni, miközben úgy irányítaná őket, hogy ő is élvezze a szexet. Igen, pontosan erre volt szüksége.

Összedörzsölte a két kezét, aztán sarkon fordult, és elindult az egyik közeli háztömb felé. Egész jó helyet választott ahhoz, hogy kiszálljon a taxiból, mert mindössze ötpercnyi séta után már meg is érkezett a lakásához. Nem a legelitebb helyen lakott, de neki tökéletesen megfelelt ez a környék, mert viszonylag hamar beért a munkahelyére, és ha bármire szüksége volt, biztosan talált megfelelő üzletet a közelben. Nem mintha annyira érdekelte volna a vásárlás… Pályakezdőként, egy titkárnő fizetésével nem is engedhette meg magának, hogy mindenből a legdrágábbat vegye meg, legyen szó ruhákról vagy kozmetikai termékekről.

            Beütötte a kódot a kaputelefonba, belökte az ajtót, és elsietett a lépcső felé. Úgy döntött, egy kis testmozgás jót fog tenni, mivel amíg Alan távol volt, elhanyagolta az edzéseket. Jól esett, hogy három napig mindössze a kanapén kellett feküdnie, és a kezében egy doboz popcornnal erotikus-romantikus sorozatokat nézni, csakhogy ez az állóképessége rovására ment.

            Belekapaszkodott a korlátba, retikülje himbálózott a karján, miközben felküzdötte magát a harmadik emeletig. Útközben előkereste a kulcsait, aztán mikor elért a lakásához, bedugta a zárba, és elfordította őket. Óvatosan belesett, hogy megbizonyosodjon afelől, senki nem tartozik odabent az engedélye nélkül, aztán gyorsan becsapta az ajtót, és visszazárta. A földre dobta a retiküljét, majd kibújt a kardigánjából és a kanapé karfájára dobta. Helyet foglalt a szófán, hátrahajtotta a fejét, és azon töprengett, belekezdhetne-e holnap a tervébe. Nagyon eltökéltnek érezte magát, hogy felfedje Alan gyilkosát, még ha tudta, mások szemében bizarrnak hathat is az ötlete. Csakhogy a főnökéről volt szó… Egy olyan férfiról, aki igazán közel állt hozzá, és a rendőrségben sosem bízott.

            Egy olyan emberben meg főleg nem fog, akinek rögtön erekciója lesz, amint beül az ölében. Miranda jobban kedvelte azokat a férfiakat, akiknek a szemében ott csillogott a sötét vágy, mikor megjelent előttük, és kihívóan játszani kezdett velük, mégis uralkodtak magukon, és fokozatosan engedtek fel, olyan gyönyört okozva, amibe még most is beleborzongott. Miranda felsóhajtott, mikor rádöbbent, nedvessé vált a hüvelye. Benyúlt a szoknyája mögé, félrehúzta a bugyiját, majd két ujját a vaginájához csúsztatta, csak hogy ellenőrizze, valóban kezd izgalomba jönni. Sötéten elmosolyodott, miközben kibújt a cipőjéből, majd átdobta őket az előszobába. Lerúgta a szoknyáját, aztán szétcsúsztatta a lábát, és végigsimított a csiklóján a fehérneműn keresztül. A teste ösztönösen is reagált, kellemes meleg töltötte el, néhány csepp nedvesség csorgott végig a combján. Miranda a jobb kezét továbbra is a vaginájánál tartotta, míg a másikkal kigombolta a blúzát, és attól is gyorsan megszabadult. Benyúlt a melltartója mögé, az ujjai közé csippentette a mellbimbóját, és megdörzsölte, amitől az szinte azonnal megmerevedett és előredöfött. Miranda megsimogatta a hegyes kis csúcsot, ami lassan olyan peckessé vált, mintha jeget tartott volna hozzá. Lejjebb rángatta a fehérnemű kosarát, hagyta, hogy elővillanjanak a mellbimbói. Elvigyorodott, mikor rádöbbent, most úgy érzi magát, mintha valamilyen klubban dolgozna, és éppen műsort adna a férfiaknak, akik az első sorban nyálcsorgatva figyelik minden mozdulatát. Ettől egészen beindult. Lehunyta a szemét, és elképzelte, ahogy egy sötét helyiségben, egy színpadon ül, széttárt lábakkal, meztelenül és tökéletesen szőrtelen testtel. Beleborzongott a gondolatba, hogy a kerek asztaloknál végig Cadenhez hasonló, harmincéves, élvhajhász férfiak foglalnak helyet, és néhányuknak még a szájuk is tátva marad, ahogy benyálazza az ujjait, majd kéjes felfedezőútra indul. Látta maga előtt, ahogy először végighúzza az ujjait a csiklója mentén, majd széttárja a szeméremajkait, hogy mindenki láthassa, mennyire felizgatja, amit saját magával művel, és rádöbbent, a keze ösztönösen is követi ezeket a mozdulatokat. Mirandának felpattantak a szemhéjai, mikor felfedezte, túl sok ruha maradt rajta ahhoz, hogy teljesen elmerüljön a fantáziájában, ezért sebesen levetkőzött. A nappali ajtajához osont, határozottan becsapta, aztán visszaült a kanapéra, hogy mindent onnan folytasson, ahol elkezdte. Lelassította a légzését, a hátát nekidöntötte a kanapé támlájának, felvette a legkényelmesebb pozíciót, amit ebben a helyzetben találhatott. Újból lehunyta a szemét, a kép most még erősebben rajzolódott ki előtte. A nézőközönségben felfedezte néhány korábbi szeretőjét, Cadent, Anthonyt, Joant és Leslie-t, akik mindnyájan feszülten, árgus szemekkel figyelték. „Játssz!”, formálták az ajkaikkal, Miranda pedig készségesen engedelmeskedett. Körkörösen izgatni kezdte a csiklóját, először csak a tetejénél, ám ujjai rohamosan közeledtek annak csúcsa felé. Minél tovább játszott vele, annál erőteljesebb kéjhullámok töltötték el a testét. Először csak lassan, gyengéden kúsztak fel a bőre alatt, ám amikor megérintette a legérzékenyebb pontot, úgy érezte, mintha áram rohanna át a testén. Megvonaglott, és egy hangos nyögés hagyta el az ajkait. A pulzusa rögtön felgyorsult, szívverése ezerszeresére erősödve visszhangzott a fülében. Miranda tompán hallotta, hogy felsóhajt, amikor két ujját a hüvelyébe csúsztatja, és körbejártatja, hogy ellenőrizze, kellőképpen nedves-e. A közönségben helyet foglaló férfiak és nők tekintetében csodálattal vegyes érdeklődés csillant, miközben szavak nélkül is arra biztatták, hogy élvezzen el. Talán a szájukon még mindig ott ült a „Játssz!” szó, ám Miranda erre már nem figyelt, mivel ritmusosan ki-be húzogatta az ujjait a hüvelyében, miközben tovább ingerelte a csiklóját. Az ujjbegye belemélyedt az érzékeny bőrredő csúcsába, néhányszor megnyomta, és a kéjhullám, ami ezeket az érintéseket követte, majdnem leterítette. Vergődött a teste, minden ízületén a gyönyör, mint apró villámcsapások suhant végig, a hüvelyében összerándultak az izmok, és tudta, közel áll az orgazmushoz. Ha magát kényeztette, egyébként is sokkal hamarabb elélvezetett, hiszen az évek alatt kitanulta, hol vannak az erogén zónái.

            A mutatóujja hegyével apró köröket írt le a csiklóján, egyre elfúlóbban kapkodott levegő után, a térde megállás nélkül remegett. Felívelt a háta, a feje kissé hátrabicsaklott, miközben másik kezének ujjai a szeméremajkai között kalandoztak. Egyre mélyebbre és mélyebbre nyomta őket a hüvelyében, az izmai újból megrándultak, egy másodpercre lélegzetet sem kapott, a klub képe elmosódott előtte, ahogy érezte, készül rátörni a vad gyönyör.

            Az orgazmusa gyors és heves volt, akár egy tűzijáték, ami a belsejében robbant. Elfúlón felsóhajtott, forró borzongás futott a gerince mentén, a teste irányíthatatlanul rángatózott, az ujjai még utoljára végigsiklottak a megmerevedett csiklóján. Kócos haja az arcába omlott, ám Miranda csupán tincseinek érintését érezte, mivel szorosan összepréselte a szemét, hogy még egyszer megbámulhassa a képzeletbeli nézőközönséget. Az emberek tekintete szinte lángolt, ahogy figyelték, miközben élvez, amitől az orgazmus még erősebben tört rá. Teljesen kicsúszott az irányítás a kezéből, csak annyit érzékelt, hogy kétségbeesetten zihál, az ujjai és az öle pedig egyetlen, véget nem érő lüktetésben olvad össze.

            Miranda kimerülten hanyatlott hátra a kanapén, mikor alábbhagyott a gyönyör. Ez volt az egyetlen hátránya annak, ha partner nélkül szerzett örömöt magának: bár időnként intenzívebb orgazmusban részesült, sokkal rövidebb ideig tartott. De attól még elégedett volt magával. Elvigyorodott, majd a szétdobált ruhákra bámult, és játékosan belecsípett a jobb mellbimbójába, amitől azonnal újra nedvesedni kezdett. Kényelmesen elnyúlt, és azon töprengett, ez lehetne a felvezetés is ahhoz, amit a közeljövőben készült véghezvinni. Egy kis előjáték a sorozatos orgazmusokhoz, amiket még kapni fog attól a három vállalkozótól, miközben mindegyiküket az ujja köré csavarja, és két szexcsata között kisajtolja a vallomást belőlük.

            Hiszen az ő külsejével és eszével mi lehetne jobb módszer az igazság felfedéséhez, mint az, hogy elcsábítja őket?