Hatodik fejezet

- Merre laksz? – kérdezte Miranda. Felszisszent, mikor Leslie fogai a kelleténél erősebben mélyedtek az ajkába, kis híján felsértve azt. A férfi azonnal enyhített a szorításán, és helyette még egyszer végignyalt Miranda száján, mintha ezzel enyhülést hozhatna. – A közelben?

- Mondhatjuk, hogy nem annyira messze – közölte Leslie. Miután Miranda nem tiltakozott, úgy vélte, hogy a nő belegyezett az ajánlatába, ezért megfogta a kezét, és valósággal felrántotta a padról. Miranda kis ideig bénultan követte, aztán sikerült felzárkóznia, és szorosan a férfi mellett lépdelnie. Leslie a parkolókhoz kísérte, az arcán büszke mosoly terült el, mikor megálltak egy elsötétített üvegű, egyedi rendszámos fekete autó mellett. – A belvárosban élek – magyarázta, miközben kinyitotta az ajtót. Megvárta, amíg Miranda helyet foglal, aztán megkerülte a járművet, és ő is beült a volán mögé. Egy gyors csókot nyomott a nő szájára, miközben beindította a motort, és ellenőrizte, mennyi benzin maradt még a tankban. – A legtöbb ismerősöm megvette azokat a hatalmas kertes házakat, és kiköltöztek a külvárosba azzal az indokkal, hogy ott nyugodtabb az élet, ami igaz is, de szerintem elvágják magukat mindentől, ami fontos. Elvégre itt van minden, ami a munkámhoz meg a kikapcsolódáshoz szükséges.

- Igen, ezért maradtam én is itt. – Miranda Leslie combján pihentette a kezét, miközben kihajtottak a parkolóból és elindultak a férfi lakása felé. Leslie a legkevésbé sem igyekezett, hogy betartsa a közlekedési szabályokat: nem állt meg a Stop táblánál, és többször is megszegte a sebességkorlátozást, de szemlátomást egyik sem aggasztotta különösebben. Miranda gyanította, a férfinek van annyi pénze, hogy fejfájás nélkül kifizessen egy nagyobb összegű büntetést, sőt még azt sem tartotta kizártnak, hogy ismeri a környéken lévő rendőröket, és megállapodott velük, néhány apróbb szabálysértést nézzenek el neki. Alan is folyton ezt csinálta, Miranda emlékezett a hosszas telefonbeszélgetésekre, amiket a hatóságokkal folytatott. – Szeretem Houstont.

- Itt születtél?

- Nem, Austinban – válaszolta Miranda. Kibámult az ablakon, figyelte, ahogy elsuhannak a háztömbök. A keze továbbra is szabadon kalandozott Leslie combján, ujjai beljebb csúsztak, egészen a férfi ágyékához, ám amikor Leslie véletlenül túlszaladt egy piros lámpán, és néhányan dühödten rájuk dudáltak, Miranda úgy döntött, ezt meghagyja akkora, mikor elérnek a férfi lakásához. Tudta, mennyire fontos, hogy folyamatosan izgalomban tartsa Leslie-t, azonban nem állt szándékában meghalni – nagyrészt a saját felelőtlensége miatt. – A középiskolát is a fővárosban végeztem, csak utána szerettem volna elszakadni a családomtól, és Houstont elég tágasnak találtam ahhoz, hogy bejöjjenek a számításaim, mégse sodródjak el több ezer mérföldre tőlük.

- Az én családom – már akik még élnek – itt vannak – felelte Leslie. Beletenyerelt a dudába, mikor az előttük lévő taxi nem indult el, mire egy dühödt morgás volt a válasz. – Tetűvezetők… - szitkozódott. – Ideköt a vállalkozásunk, bár rajtam kívül már senki nem foglalkozik vele. Az öcsémnek eszembe sem jutott beszállni, hiába ajánlottam fel neki, mert kijelentette, eleget főnökösködtem otthon, nem akar hivatalosan is a beosztottam lenni – nevette a férfi. Miranda bólintott. A húga hasonló indokkal utasította el, hogy vele tartson Houstonba, bár az ő esetükben a továbbtanulás okozta a legfőbb konfliktust.

- A testvérek már csak ilyenek – kacagta Miranda. – Ismerős a helyzet… Bár nálunk is én vagyok az idősebb, de állítólag hagytam, hogy basáskodjanak felettem, amit állandóan felróttak. – Fogalma sem volt róla, miért éppen most vitatnak meg ilyen témákat, mikor a kávézóban bőven lett volna lehetőségük rá, ám majdnem biztos volt benne, hogy az idegesség teszi. Miranda tapasztalatból tudta, ha rögtön egymásnak ugrottak valakivel, nem maradt idő apróságokon tanakodni, ám ilyen esetekben ki kellett tölteni az űrt valamivel.  

            Szerencsére nem kellett sokáig csendben üldögélniük egymás mellett, mert kisvártatva megérkeztek Leslie lakásához. Olyan csendben osontak fel, mintha titokban kellene tartaniuk, amit tesznek, Leslie ráadásul egész idő alatt szorosan magához ölelte Mirandát, aki azon töprengett, a férfi attól tart-e, hogy lelép-e egy rossz óvatlan pillanatban. Leslie kinyitotta a lakást, belökte a nőt, aztán bezárta az ajtót maguk mögött. A kulcsot kiemelte és oldalra dobta, egy apró, műanyagdobozba, amibe a különféle kacatokat gyűjtötte.

- Nos, itt vagyunk – jelentette ki. Néhány másodpercig egyikük sem szólt semmit, csak heves szívdobogásuk hallották, miközben fürkészve bámultak egymást, arra várva, valaki tegye meg a kezdő lépést. Miranda érezte, hogy a gyomra még jobban összeszűkül, a mellbimbói szinte sajogtak a fájdalomtól, mert senki nem ért eddig hozzájuk. Elmosolyodott, mikor felfedezte, Leslie nadrágja is gyanúsan dudorodik, a férfi mégis türtőzteti magát. Csábosan végigsimított a mellkasán, aztán megérintette a blúzát, hogy kikapcsolja a gombokat, ezt azonban már nem hagyta Leslie. Odasietett hozzá, és mielőtt Miranda bármit is tehetett volna, szorosan az ajkainak nyomta az ajkait. Ez a csók vadabb és eltökéltebb volt, mint amit a parkban váltottak, a vágy, amit eddig elfojtottak, most egyszerre robbant a belsejükben. Leslie nyelve olyan durván furakodott Miranda szájába, mint ahogy a csípője nekifeszült a nő testének, Miranda tudta, ha nem lenne rajtuk ruha, a férfi már rég beléhatolt volna. Hátraszegte a fejét, mikor Leslie belecsókolt a nyakába, eltökélt ajkai után vörös nyomok maradták a bőrén. A férfi megragadta a blúzát, és letépte: a tenyere alatt suhogva nyílt szét a könnyed anyag, néhány gomb azonnal meglazult. Valami megreccsent, miközben Leslie tovább marcangolta a felsőt, aztán türelmetlenül lelökte Miranda válláról. Miranda összerezzent, mikor a férfi az ujjai közé csípte a mellbimbóját, majd megcsavarta, majd mohón rávetette magát. Leslie-nek majdnem le kellett guggolnia, hogy elérje a melleit, ám ezt el sem tántorította el attól, hogy élvezettel szívogassa az apró kis csúcsokat. A nyelve bekalandozta a bimbóudvart, másik keze Miranda bal mellét ingerelte. Gyengéd, mégis éles csípésekkel hergelte a nőt, akinek megfeszültek az izmai, a dereka nekiütközött a falnak. Nem akarta ennyire kiengedni az irányítást a kezéből, de Leslie határozottságában szemben csaknem tehetetlennek érezte magát. A férfi annyira rendíthetetlenül kínozta, hogy Miranda úgy érezte, Leslie ajkai eggyé válnak felforrósodott bőrével, és többet képtelen ellenállni a férfi érintéseinek. A térde így is elgyengült, a szája enyhén szétvált, miközben egyre sebesebben kapkodott levegőért, ahogy Leslie majdnem felfalta a testét. A férfi tovább csókolgatta a mellét, ajkai most áttértek a másik mellbimbóra, Miranda pedig kis híján felkiáltott döbbenetében, ahogy ráébredt, mennyire átnedvesedett. A bugyija csaknem beletapadt a hüvelyébe, a csiklója követelőzően lüktetett a ruhák takarásában. Az ágyékához kapott, és megpróbálta bedugni az ujjait a nadrágjába, mikor Leslie felkapta a fejét.

- Csak ne olyan hevesen! – jelentette ki vidáman. Átkarolta Mirandát, és könnyedén felkapta a nőt, aki ösztönösen is kalimpálni kezdett a lábával, mintha szabadulni akarna. Leslie a hálószobába ment, aztán az ágyra dobta Mirandát. A rugók megreccsentek kettejük súlya alatt, ahogy a férfi Miranda mellé heveredett, majd lefeküdt a nő mellé. Miranda ezalatt a hasára fordult, hogy felemeljen egy díszpárnát, ami lesodródott a földre, mikor váratlanul megpillantott valamit a takaró alatt.

- Nocsak – érdeklődött kajánul. Kihúzta a hosszú, fekete tárgyat, és felmutatta Leslie-nek. Élvezettel meglebegtette a férfi előtt, aki elkapta a levegőben, és kitépte a nő kezéből. – Korbács?

- Meglepődnél, mennyi mindent találnál még ebben a lakásban – közölte Leslie sejtelmesen. – Játsszunk vele egy kicsit? – Ledobta a pólóját, és a nadrágjából is kibújt, ezért egyedül az alsóneműjét viselte, mikor egészen közel húzódott Mirandához. Felkapta a korbácsot, és lassan végighúzta Miranda gerince mentén, aki összeborzongott, mikor a hűvös bőr a testéhez ért. A combjai között lévő nedvesség szinte elviselhetetlenné vált, szinte reszketett a gyönyörtől, miközben Leslie tovább játszadozott a korbáccsal. A férfi hol felemelte, hol a nő bőréhez érintette, aki libabőrös lett a várakozástól, az ujjai belemélyedtek a takaróba. Szétterpesztette a lábát, mire Leslie a fenekére suhintott, ám a vastag farmernek köszönhetően meg sem érezte a korbácsot. A férfi előrehajolt, majd Miranda lábai közé csókolt, aki halkan felnyögött. Leslie óvatosan a hasa alá csúsztatta a kezét, és arra kényszerítette, hogy négykézláb álljon. Kikapcsolta a nő farmerének gombjait, aztán lehúzta a nadrágot, és segített Mirandának kibújni belőle. A nő hallott valami tompa koppanást, alighanem a korbács lehetett, ami a földre zuhant, és elgurult. Megpróbált utána fordulni, ám Leslie néhány gyors mozdulattal előre fordította a fejét, így Miranda továbbra is az üres falat és az ágy rácsait bámulhatta.

- Milyen formás fenék – jegyezte meg Leslie vidáman. A száját végighúzta a hajlatok mentén, amitől Miranda egyre erőteljesebben remegni kezdett. A férfi lassú kényeztetése több kéjhullámot küldött szét a testében, mintha gyorsan rávetette volna magát, úgy érezte, ha hozzányúl a csiklójához, rögtön elélvez. Megmarkolta az ágy szélét, mikor Leslie benyúlt a bugyija mögé, és megfogta, az első sikoly önkéntelenül kicsúszott a szájából. Elfúlóan felnyögött, ahogy a férfi ujjai nedves hüvelyébe csúsztak, és Leslie jó néhány másodpercig ott tartotta őket. – Nem is sejtettem, hogy ennyire kívánsz már – mondta kajánul. Kihúzta az ujjait, lerángatta Mirandáról a bugyit, aztán a lábai közé fúrta magát. Miranda úgy érezte, mintha áram futna végig a testén, mikor Leslie a nyelvét a csiklójához illesztette, és fel-le mozgatta.

- Mi lesz… a… korbáccsal? – kérdezte. Éppen csak sziszegni tudott, mondatai a torkára forrtak, ahogy a férfi nyelve egy óramutató precizitásával járt körbe az ágyékán. Mikor megtalálta a csiklójának a csúcsát, Leslie könnyedén ráfújt, Miranda előtt pedig egy másodpercre elsötétedett a világ. El fogok élvezni, zihálta. Úristen, mindjárt el fogok élvezni.

- Nem kell minden trükköt bemutatni a legelején. Hadd maradjon valami legközelebbre is. Addig meg érd be a kezemmel. – Leslie ráütött Miranda fenekére, a tenyere hangosan csattant. A nőnek előrezuhant a feje, a kéjhullámok, amik végigfutottak a testén, csaknem teljesen leterítették. Elvesztette a kontrollt a teste felett, megállás nélkül remegett, miközben Leslie nyelve tovább barangolt a csiklóján, a férfi pajkosan játszott az érzékeny kis ponttal.

- Ez… - kezdte, aztán váratlanul elhallgatott. Hirtelen valami idegen zaj ütötte meg a fülét, ami az előszobából jött, és leginkább hangos rikácsolásra hasonlított.

- Ez? – kérdezte Leslie. Még jobban széttárta Miranda lábát, majd élvezettel szemügyre vette a nő rózsaszín szeméremajkait, amik csillogtak a nedvességtől. Éppen készült azokon is végignyalni, mikor még egyszer felharsant a furcsa nesz odakint. – Mi a…? – nyögte. Egy pár másodpercig fülelt, de miután semmi nem történt, a fogai közé vette Miranda csiklóját…

            … ám harmadjára is felfigyeltek ugyanarra.

- Ez a kaputelefon lesz – sziszegte Leslie. Miranda képtelen volt bármit is reagálni, megbénította, hogy a férfi a hüvelyébe morogja a szavakat. – Valaki éppen készül ránk törni.

- Akkor… nézd… meg – javasolta Miranda. Minden erejére szüksége volt, hogy ezt a néhány szót össze tudja szedni, és értelmesen elmondani. – Úgysem lenne… - Nyelt egyet, kissé lehiggadt, ahogy Leslie elhúzta a nyelvét a szeméremajkaitól, majd leült az ágyra. – Úgysem menne el. Inkább beszélj vele.

- Gyűlölöm, ha megzavarnak – dörmögte Leslie. – A francba! – kiáltott fel. Negyedjére rátenyerelhettek a csengőre, mivel a lakást végtelennek tűnő, fülsértő csengés töltötte be. Miranda kielégületlenül az ágyra hanyatlott, miközben Leslie dühödten megrázta a fejét. – Jól van, megyek. – Rámosolygott Mirandára, aztán még utoljára hozzáérintette az ujjait a nő hüvelyéhez. – Gyorsan lerendezem, és jövök is vissza – közölte sokat sejtetően. – És akkor te is adhatsz nekem valamit, édes.

            Miranda bólintott. Bénultan figyelte, ahogy Leslie feláll az ágyról, felkapja a korbácsot, majd kisiet az előszobába, aztán már csak annyit hallott, hogy felháborodottan beszélget valakivel. Lehunyta a szemét, és azon töprengett, könnyítsen-e a saját izgalmán, vagy várja meg, amíg Leslie visszatér. Lehet, hogy nagyobbat és szédítőbbet élvezne.

            Leslie ezalatt keresett egy fürdőköpenyt, amibe belebújhatott, hogy legalább merev férfiasságát elrejthesse valahogy. A ruha egy kicsit bő volt rá, de a legkevésbé sem bánta – nem akarta rákötni senki orrára, hogy éppen egy csodálatos nő fekszik az ágyában, akit nem tehet magáévá, mert megzavarták. Bosszúsan összefonta a karjait maga előtt, és azon gondolkozott, miért éppen ilyekor jut eszébe a rendőrségnek, hogy megkeressék. Számtalan más lehetőségük nyílt volna, de ezek szerint a rendőr, aki a nyomozást folytatta, igazán értett az időzítéshez.

            Mikor kopogást hallott, kinyitotta az ajtót, és gyanakodva szemügyre vette a magas, barna hajú rendőrt, aki előtte álldogált. Caden felmutatta az igazolványát, és hagyta, hogy Leslie végigolvassa.

- Caden Daniel, Houstoni Rendőrség – mondta. – Azért jöttem, hogy feltegyek néhány kérdést Alan Hersley vállalkozó Amarillóban történt halálát illetően – folytatta. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Leslie arca elkomorul, mikor szóba kerül Alan. – Beenged?

- Ó, hogyne – élcelődött Leslie. A korbács halkan suhogott a kezében, miközben félrelépett, hogy Caden is csatlakozhasson hozzá. Caden döbbenten mérte végig Leslie-t, tekintete különösen sokáig elidőzött a dudorodó köpenynél és a korbácsnál. Elkerekedett a szeme, és enyhén elpirult.

- Ööö… rosszkor jöttem?

- Úgy is mondhatjuk – válaszolta Leslie kimérten. A háta mögé rejtette a korbácsot, aztán mélyen Caden szemébe nem nézett, egészen addig, amíg úgy nem tűnt, a férfi bánja, hogy ilyenkor rontott be. – Úgyhogy ha javaslom, essünk ezen túl minél előbb, aztán mindenki menjen a saját dolgára.

- Jó – nyögte Caden. Némán bámulta, ahogy Leslie kissé kinyitja a hálószoba ajtaját, aztán bedobja a korbácsot, ami a hangokból ítélve végiggurult a földön, majd nekiütközött valaminek. Kíváncsi lett volna, milyen nő vagy férfi az, aki hajlandó ehhez hasonlóan vad szexjátékokba merülni Leslie-vel, de nem akart rákérdezni. A férfi szemlátomást így is közel állt a robbanáshoz az idegességtől, és csak azért nem zavarta el a lakásból, mert egyszer már vette a fáradtságot, és kikászálódott az ágyból.

- Tökéletes. Menjünk a konyhába. – Leslie intett Cadennek, aki tanácstalanul követte, miközben azon gondolkozott, minek köszönhető, hogy éppen egy ennyire kínos helyzet közepébe csöppent bele. Hallgatnia kellett volna a megérzéseire, és meginnia még egy kávét, mielőtt elindul, hogy váltson néhány szót Leslie-vel. – Akkor tisztázzuk még egyszer – jelentette ki Leslie, miközben helyet foglalt az egyik széken. Örült neki, hogy végre leülhetett, így legalább titkolhatta az erekcióját, és máris kevésbé bizarrnak tartotta a szituációt. – Maga kérdez, én válaszolok. Ne húzzuk el órákig, nem érek rá.

- Akkor talán térjünk rögtön a lényegre – felelte Caden higgadtan. – Beszélgessünk egy kicsit az amarillói konferenciáról. Van alibije?

- Nekem? – Leslie-t szemlátomást meglepte, hogy őt gyanúsítják Alan meggyilkolásával. Összekulcsolta az ujjait a tarkója mögött, miközben a plafonra bámult, mintha az emlékeiben keresgélne. – Úgy emlékszem, a szobámban tartózkodtam, amikor végeztek Alannel. Talán tévét néztem vagy végigkóstoltam a minibár kínálatát. 

- Tudja ezt valaki igazolni?                                                                                 

            Leslie ráncolni kezdte a homlokát. Egy pillanatig sem titkolta, személyes inzultusnak fogja fel, hogy ilyen kérdésekkel bombázzák.

- Egyedül voltam egész este, nem is rémlik, hogy kijöttem volna a szobámból. Örültem neki, hogy végre lett egy olyan éjszakám, amikor senki mással nem kellett foglalkoznom. Az egész napos megbeszélésektől csak megfájdult a fejem.

- Nem azért ment el a konferenciára, hogy fejlessze a vállalatát? – érdeklődött Caden enyhe gúnnyal a hangjában. Leslie flegmán vállat vont.

- Megvan minden, amit akarok. Csak a puszta kíváncsiság vezérelt. Szeretem felmérni, hogy éppen hol tart a konkurencia, de maguk az előadások annyira nem érdekeltek. Viszont jó volt kicsit kiszakadni az otthoni környezetből.

- Mit jelent az, hogy egész este egyedül volt? Mikor ment fel a szobájába, és reggel mikor jött ki onnan?

- Nézze, a legkevésbé sem érdekelt az idő – dünnyögte Leslie. Megigazította köntösének ujját, lejjebb rángatta, hogy teljesen elfeledje a karját. – Talán fél nyolckor vonultam el, ugyanis volt egy parti odalent, afféle búcsúbuli, annak örömére, hogy másnap mindenki szabadon szétszéledhet. Megpróbáltam élvezni, de a második ital után leléptem.

            Caden mélyen Leslie szemébe nézett, akit sikerült összezavarnia a pillantásával.

- Mr. Hersleyt hét körül gyilkolták meg.

- Akkor hétkor vonultam el – hadarta Leslie idegesen. Elmorgott egy szitkot orra alatt, Caden próbált nem tudomást venni arról, hogy éppen a felmenőit szidják. – Vagy hat óra ötvennyolckor, ha úgy jobban tetszik. Fene emlékszik már arra, hogy mi történt, annak örültem, hogy nem ölt meg a másnaposság, mikor felkeltem reggel.

- Részegen jó néhány tettet elkövet az ember, amit józanon nem tette meg – közölte Caden. Leslie megvetően felhorkantott.

- Egy részeg belefullad a medencébe, nem másvalaki fejét nyomja a víz alá. És úgy vélem, nem olyan gyilkosságról beszélünk, amit véletlenszerűen követtek el.

- Miből következtet erre?

- A módszerből, mi másból? – Leslie ezúttal a mellkasa előtt kulcsolta össze a kezeit. – Ugorjunk. Mit akar még?

- Mikor látta utoljára Mr. Hersleyt? Azon a partin?

- Igen, köszöntünk egymásnak, mikor találkoztunk a svédasztalnál. Váltottunk is néhány szót. Hersley meglehetősen vidámnak tűnt, de nem vitattam, mitől olyan feldobott. Képtelen voltam huzamosabb ideig a közelében tartózkodni, úgyhogy amint végeztünk a kötelező formalitásokkal, mindenki ment az útjára. Elsodródtunk egymás mellől, és utána nem is foglalkoztam azzal, hol lehet.

- Miről beszéltek legutoljára? – Caden elhatározta, ez alkalommal nem érdekli, mennyire vonakodik Leslie a válaszadástól, addig facsarja, amíg mindenről részletesen be nem számol. Dana úgysem látta el szinte semmi használhatóval.

- Az időjárásról meg a konferenciáról. Hersley próbált valamit magyarázni egy nőről, de oda sem figyeltem rá. Úgy véltem, a feleségével kellene lennie, de mikor ezt közöltem vele, kinevetett, aztán már nem is szóltunk egymáshoz. – Leslie elhallgatott. – Ez minden, amit mondani tudok – tette hozzá pillanatnyi bizonytalanság után. – És elárulom, hogy más sem fog tudni többről beszámolni, úgyhogy felesleges zaklatnia őket. Mehetünk tovább.

- Jó. – Cadent mulattatta, Leslie mennyire sürgeti. Mintha az élete múlt volna azon, elszabadul-e fél órán belül vagy még húsz percet itt kell ülnie. – Ha jól tudom, akkor egyedül a titkárát, Andrew Merrittet vitte magával a konferenciára. – Kérdezni szeretett volna, de a végén mégis kijelentést formált a mondatból, hogy Leslie ne hátrálhasson ki a válasz elől. Caden kifejezetten örült neki, hogy ha mást nem is, de ezt a nevet megjegyezte a papírokról, amiket nem sokkal később Miranda ellopott tőle. Azon gondolkodott, hol lehet most a nő, és sikerült-e hasznosítania azokat az információkat, amiket talált, vagy szimplán átolvasta a lapokat, és kidobta őket. Ez utóbbit még mindig jobb megoldásnak találta, mintha Miranda azért csente volna el a feljegyzéseket, hogy magánhadjáratot indítson, és kinyomozza, miért kellett meghalnia a főnökének.

- Jól tudja.

- Azt, akivel együtt van… A hölgyet… - bökte ki végül Caden, mikor észrevette, Leslie elborzad a gondolatra, hogy egy férfivel boronálják össze.

- Mit akar vele?

- Ő a barátnője? Ismerte a konferencia előtt? Tudott az üzleti ügyekről?

- Egyszerre csak egyet – válaszolta Leslie fagyosan. – Egyébként pedig kétlem, hogy ezek bármit is számítanának. Ha a változatosság kedvéért a hölgy… - Gúnyosan elvékonyodott a hangja. -… hallott is a gyilkosságról, nem vagyunk olyan régen együtt, hogy beavassam a vállalatom működésének titkaiba. De ez akkor is így lenne, ha évek óta együtt élnénk. Soha semelyik partneremmel nem közöltem még, mi zajlik a cég berkein belül. Úgysem értenék meg, az unalmas kérdéseik pedig a legkevésbé sem izgatnak. Ha annyira meg akarnak tudni valamit, úgyis konzultálnak a titkárommal.

- Miért pont a titkárával?

- Mert ő a felelős az ilyesmikért – morogta Leslie, mintha egy teljesen egyértelmű tényt magyarázna el egy kisgyereknek. – Mindig is ő gondoskodott a barátnőimről, amennyiben túlzottan bele akarták ütni az orrukat az üzleti ügyekbe. – Leslie rádöbbent, mennyire jól jönne most egy kávé, de semmi kedve nem volt felállni, hogy megint hangsúlyozza, micsoda merevedése van. Afféle íratlan megállapodás volt a férfiak között, hogy egyikük sem hozza szóba, amennyiben a másikat ilyen állapotban találja, csakhogy a jelenlegi helyzetben még ostobábban jött ki a dolog. – Ő adott választ arra a néhány kérdésre, amit feltétlenül tudni akartak, és elküldte őket.

- Nem szerette, ha a partnerei beleavatkoznak az üzleti életbe?

- Nézze, rengeteg munkám van abban, hogy egy poros kis cégből Houston legfőbb papíripari vállalatává váltunk – felelte Leslie hűvösen. – A dicsőséget és az elért eredményeket semmiféleképpen nem adnám ki a kezemből, és éppen ezért mindig gyanús, ha valaki túl sokat szaglászik. Nagyjából egy éve buktattunk le egy ipari kémet, azóta körültekintőbbé váltam.

- És ezt kivetíti a partnereire is.

- Az a nő megpróbált elcsábítani – közölte Leslie. Összekulcsolta az ujjait az álla alatt, miközben kissé előredőlt. A szeme fenyegetően megvillant, mikor látta, Caden fejében legalább tucatnyi kérdés fogalmazódik meg az esettel kapcsolatban. Remélte, így eltántoríthatja attól, hogy mindet feltegye, ők pedig hosszú órákig üldögéljenek itt, azon tanakodva, minek köszönhetően történt meg az ipari kémkedés. Cadent szemlátomást egyébként is jobban meglepte az információ, mint őt. Aki az üzleti életben tevékenykedett, az első néhány nagyobb pofon után felkészült arra, hogyan védekezzen és hárítsa el az ehhez hasonló támadásokat. – Jó, ez mondjuk erős túlzás… De a lényeg, hogy kifejezte, mennyire szimpatikus vagyok neki. Utólag teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy csak a bizalmamba akart férkőzni, és kiszedni az adatokat belőlem, de akkor érdekesnek találtam, hogy érdeklődik irántam.

- Ezután az eset után nem ábrándult ki teljesen a nőkből?

            Leslie megrántotta a vállát. A bő köpeny kissé feljebb csúszott a testén.

- Miért tettem volna? Mostanában egyedül arra figyelek, hogy a nőket távol tartsam a vállalkozásomtól, és a munkahelyemen véletlenül se kerüljek közelebbi kapcsolatba velük. De ez nem azt jelenti, hogy a magánéletemnek össze kellett volna omlania. Szeretem a nőket.

- Azt látom… - dünnyögte Caden. Nem hitte, a Leslie-hez hasonló alakok esetében véletlen, hogy negyvenéves korukra sem nősülnek meg és alapítanak családot. Valószínűleg az, hogy állandóan változó partnerekkel kiélvezzék az életét, sokkal fontosabb volt nekik, mint a stabilitás. – Rendben, szóval lebuktatta azt a kémet. Kiderült, hogy ki küldte?

- Na, tippeljen – felelte Leslie egykedvűen. – Hány nagyvállalat van a városban, ami ilyen aktívan foglalkozik az irodaszerek forgalmazásával?

- Ó – vágta rá Caden. – Tehát ha jól értem, Hersley egy kémet küldött magára, hogy nyomozza ki a cég sikerességét, akit aztán elkaptak?

- Igen, jobb körökben így megy az ipari kémkedés. – Leslie megvetően figyelte Cadent, miközben feljegyezte ezeket az információkat. Megállás nélkül fészkelődött a székén, mozdulatai kifejezték a türelmetlenségét. – Pörgessük fel. Mit akar még tudni?

- Mit gondol, miért küldtek egy ipari kémet a vállalkozásához? – érdeklődött Caden. Tudta, nem feszítheti sokáig a húrt anélkül, hogy kizavarnák, ám nem akarta hagyni, hogy egy begerjedt vállalkozó miatt kudarcba fulladjon a vallatás. Ha Leslie elküldte volna a legelején azzal az indokkal, hogy most nem aktuális, valószínűleg megérti, így azonban nem tágított. A férfinak feltehetőleg nyomós oka volt, hogy rábólintott a találkozásra, ha más nem, a gyilkosság vádja alól szerette volna tisztázni magát. – Puszta szakmai féltékenység?

- Könnyen lehet. – Leslie rákönyökölt az asztalra. Lassan beletörődött, hogy nem fog szabadulni, ám arca elárulta, sokkal szívesebben henteregne az állítólagos barátnőjével, mint hallgatja a véget nem érő kérdések sorozatát. És alighanem a nő is beletörődött, most egy darabig elszakította tőle a férfit, mivel Caden semmiféle motoszkálást nem hallott a közelben. Ha tartózkodott is valaki a lakásban Leslie-n kívül, csendben meglapult és kipihente magát a következő vad menet előtt vagy titokban hallgatózott. – Hersley sosem tudta igazán elfogadni, hogy csak a második a sorban. Lényegében ugyanonnan indultunk, mert mindkettőnknek volt egy apró családi vállalkozása, és azt kellett felfejlesztetünk, csak én továbbjutottam, mint ő. Hersleynek fontosabb volt az, hogy minél több pénzt szívjon el a cégtől, mint az, hogy felépítse a saját birodalmát, aminek végül is ez lett a végeredménye. Bár nem tudom pontosan, hogyan mennek náluk a dolgok, de az a sejtésem, hogy sokkal inkább a remek személyzetének köszönheti, hogy életben maradtak, semmint a saját talpraesettségének

- Úgy látszik, meglehetősen sokat tud Mr. Hersley ténykedéséről – jegyezte meg Caden gyanakodva. Leslie bosszúsan elnevette magát, ádámcsutkája fel-le ugrált.

- Üdvözlöm a világunkban. Itt az az életben maradás feltétele, hogy annyi információt szerzel be, amennyit tudsz, és mindezt a javadra fordítod. Senki sem kérdezi, hogy tisztességes úton jöttél-e rá, esetleg felbéreltél valakit, hogy végezze el a piszkos munkát helyetted. – Leslie tartott egy pillanatnyi szünetet. – Nagy a konkurencia. Vagy te ölsz vagy téged ölnek.

- Ezek szerint maga is küldött kémet Mr. Hersley vállalatához?

            Egy alig észrevehető árny suhant át Leslie arcán, miközben az asztalra fektette a tenyerét. A férfi bőre kissé átvette egy női parfüm illatát, ami ijesztően ismerősnek tűnt Cadennek, ám nem tudta volna megmondani, hol találkozott vele korábban.

- Úgy hiszem, ez nem az a jellegű kérdés, amire hajlandó vagyok válaszolni. – Cadennek feltűnt, milyen körülményesen fogalmaz Leslie, mintha ezzel is szeretné az időt húzni, hogy eltérjenek a tárgytól. – A szakmai titkokat hagyja meg nekem. Egyéb?

- Milyen gyakran találkozott Mr. Hersleyvel? – Caden ujjai szaporán kopogtak az asztalon. Hallotta, hogy az ágy rugói megrecsegnek, ahogy valaki leszáll róla, majd megigazítja az ágyneműt, és elrakja a korbácsot. Cadennek uralkodnia kellett magán, hogy ne nyalja meg az ajkait. Nehezére esett visszaterelnie a gondolatait Leslie kikérdezésére, ugyanis folyton az motoszkált a fejében, milyen nő lehet az, aki hagyja magát ennyire nyíltan megkínozni. Ő is szívesen eltöltött volna vele egy éjszakát.

            Fogalma sem volt róla, ez a kívánsága hamarabb valóra vált, mint egyáltalán megfogalmazódott volna benne.

- Alkalmanként. Kisebb szakmai megbeszéléseken futottunk össze – közölte Leslie. Aggódva az ajtó felé nézett, mintha attól félne, a nő lelép, holott ő még vágyik rá. Zavartan összébb rángatta a köpenyét, aztán beletúrt a hajába, ami csak még kócosabbá vált. Néhány izzadságcsepp rászáradt a homlokára, a mellkasa még mindig szaporán emelkedett és süllyedt. Az izgalma, ahelyett, hogy lassan lelohadt volna az idő előrehaladtával, csak még nagyobb lett, különösen mikor megreccsent a padló, ahogy a nő végiglopakodott a szobában. – De különösebben nem tartottuk a kapcsolatot. Talán ez a konferencia minősült a legnagyobb rendezvénynek, ahol egymásba botlottunk.

- Állítólag Mr. Hersley már a konferencia kezdete előtt néhány nappal is rendkívül lelkesedett azért, hogy eljöhet.

- Miért nem lep meg? – Leslie széttárta a karját, mellkasa elővillant a köpeny takarásából. Cadent meglepte, a férfi mennyire jól tartja magát ahhoz képest, hogy tíz évvel idősebb volt, és még a foglalkozásuk is gyökeresen eltért. – Újabb lehetőségek, és remek alkalom a lopásra. Azt hiszem, Hersley sosem tudott igazán megbékélni vele, hogy alulmaradt kettőnk versenyében, de tenni már semmit nem tett volna érte. – Ujjai olyan szaporán kopogtak, mintha egy dobszólót akarna előadni. – Következő kérdés? Mondtam, hogy pörgessük fel.

- Nyugodjon meg, az a nő megvárja – jelentette ki Caden csípősen. – Ha képes volt egyáltalán belemenni a szexbe magával, nem fogja otthagyni.

- Ezalatt mit ért? – kérdezte Leslie dühödten. Felvonta a szemöldökét, ökölbe szorult a keze, és egy olyan morcos pillantást lövellt Caden felé, aki megértette, ezúttal tényleg jól teszi, ha meggyorsítja a vallatást. Ellenkező esetben könnyen azon kapja magát, hogy az ajtó előtt álldogál, a kérdései felére nem kapott választ, cserébe viszont hallgathatja egy nő elfúló sikolyait. – Szeretne magának olyan nőket, amilyeneket én szerzek.

- Ebben valamiért nem kételkedtem – sóhajtotta Caden. – Rendben, lépjünk tovább… Mit tud Anthony Fullerről és Joan Pearsonról? Mennyire ismerte őket?

- Ugyanolyan formális viszonyt ápoltunk, mint Hersleyvel. Találkoztunk, amennyiben szakmai dolgokról volt szó – de ez is legtöbbször konferenciák formájában történt meg, mert nekem nem sok közöm volt ahhoz, hogy Dallasban éppen mire van igény -, de ezen kívül semmi. Tudja, az üzleti életben nem léteznek olyanok, hogy barátok, és… ez eléggé behatárolja a lehetőségeim másokkal.

- Értem – biccentett Caden. – Tehát tegyük fel, a magánéletükről semmilyen információval nem rendelkezik?

- Fullerről tudom, hogy nős, Pearsonról meg hogy a nőket szereti, amióta elkapták azzal a szobalánnyal a konferencián. – Leslie alig tudta titkolni a vigyorát, mikor belegondolt, milyen lehetett két nő látványa összesimulva az ágyon. Még ha Joan nem is tartozott a kiemelkedően vonzó nők közé, vélhetőleg azért, mert rengeteg férfias vonással rendelkezett. – Mi másra lenne szükségem? Nem beszéltünk ilyesmiről… Igazából olykor-olykor szóba jött az amarillói konferencián, ki hogyan éli az életét, de inkább anekdoták formájában, a harmadik koktél mellett. – Cadent meglepte, hogy Leslie azonnal rádöbbent, melyik konferencia eseményeivel kapcsolatban érdeklődik. Bár ha jól belegondolt, félig-meddig nyilvánvaló volt, hogy miért is jött és zavarta meg őt és partnerét. – Tehát nem fogom tudni megmondani, ha arra kíváncsi, ki hányszor csalta a párját.

- Fuller megtette?

            Leslie vállat vont.

- Minden bizonnyal. És éppen úgy tudom, Hersley sem volt a hűség mintapéldája, legalábbis egyszer-kétszer eldicsekedett vele, kifogott egy huszonéves csajt, akivel végigszeretkezték az estét, de az ő esetében ezt nem feltétlenül kellett elhinni. Egyszer valami olyat is terjesztett, hogy leitatott és félig megerőszakolt egy nőt, de ezzel végképp nem foglalkozott senki.

- Miért erőszakolt volna meg Hersley bárkit?

- Félig megerőszakolt. – Leslie megnyomta a „félig” szót, hogy egyértelművé tegye, amit mondani szeretne. – Szóval a nő csak az elején tiltakozhatott, aztán valahogy beadta a derekát, legalábbis én egyedül így tudom elképzelni a jelenetet. A magyarázat pedig az, hogy Hersley elég rosszul tűrte, ha kinézett valamit, de nem kapta meg.

- Remek. – Caden tolla tovább sercegett a papíron. - Mit gondol, sok ellensége lehetett Hersleynek?

            Leslie bólintott. Még jobban megfeszültek az izmai, szinte felkészült a teste, hogy az első pillanatban, amint kimondják, mehet, felugorjon az asztaltól és elrohanjon.

- Rengeteg. És nyilvánvalóan a háromnegyedéről ő sem tudott. És mielőtt megkérdezi, hogy miért… - Úgy tűnt, Leslie elébe akar menni a következő kérdésáradatnak. -… szimplán azért, mert ezzel járt a munkája. Ha valaki elkötelezi magát az üzleti élet mellett, számtalan ellensége lesz, akik a pénzéért féltékenyek majd, és számtalan szakmai ellensége, akik pedig a módszereit irigylik majd.

- Jó, köszönöm. – Caden az asztalra dobta a jegyzettömböt, amivel jelezte, hogy végeztek. Leslie halványan elmosolyodott, de nem állt szándékában felállni, amíg Caden meg nem teszi ugyanezt. – Akkor egyelőre nincs több kérdésem. Egyvalami maradt hátra… - Caden előhúzott egy névjegykártyát a zsebéből, majd átnyújtotta Leslie-nek, aki félredobta anélkül, hogy ránézett volna. Caden bosszúsan fújt egyet. Sejtette, a közeljövőben nem fog ötpercenként csengenie a telefonja, hogy új információkkal lássák el Hersley halálát illetően. – Ezen a számon elér, ha bármi is eszébe jutna a gyilkossággal kapcsolatban. Ha nekem merülnek fel kérdéseim, én is felkeresem, ezért megkérem, hogy ne hagyja el a várost.

- Nem állt szándékomban. – Leslie a hangsúlyával éreztette, lezártnak tekinti a beszélgetést. Intett Cadennek, hogy álljon fel, aki rájött, lemondhat arról, hogy kikísérik az ajtóig. – Ha nem haragszik, maradnék. Nem hiszem, hogy eltévedne.

- Hogyne. – Caden elrakta a jegyzettömbjét és a tollát, aztán sarkon fordult. – Viszontlátásra.

            Leslie el sem köszönt. Megvárta, amíg Caden mögött becsapódik az ajtó, aztán megfogta az asztal szélét, és nagy nehezen álló helyzetbe kényszerítette magát. Meglazította a köntösén az övet, miközben kicammogott a szobákat összekötő folyosóra, ahol már várta Miranda. A nő csábosan mosolygott, és magára tekert egy törölközőt, vélhetőleg azért, ha mégis ki kellene mennie, ne meztelenül álldogáljon Caden előtt. A törölköző éppen a combjáig ért, kivillant alóla tetoválása, aminek mintáját Leslie élvezettel követett végig.

- Dobd le azt a vackot – felelte vidáman. Még egyszer az ajtó felé fordult, aztán miután megbizonyosodott afelől, többet senki nem tör rájuk, a nőhöz sietett. Magához rántotta Mirandát, az ujjai bekúsztak a törölköző alá, és a nő combjának belső részét cirógatták. Leslie végighúzta a kezét a tetoválás mentén, majd a mutatóujját Miranda hüvelyébe nyomta, hogy ellenőrizze, a nő még mindig olyan nedves-e, mint amikor otthagyta. – Eltakarja a lényeget.

- Szerintem sokkal sejtelmesebb így, nem igaz? – Mirandának egy pillanatra elakadt a lélegzete, ahogy Leslie ujjai még mélyebbre hatoltak a testében. Előredőlt, ajkait puhán hozzáérintette a férfi ajkaihoz, ám a csókja azonnal megkeményedett, mikor Leslie ujjai ki-be mozogtak a hüvelyében. Kipirult, a légzése azonnal felgyorsult, tudta, ha így folytatódik, pillanatokon belül elveszti a kontrollt. Olyan végtelenül hosszúnak tűnt az idő, amíg arra várt, hogy Caden abbahagyja Leslie kérdezgetését, hogy most minden mozdulat eljuttatta az orgazmusig.

- Valami igazán sejtelmesre vágysz? Hadd mutassak valamit. – Leslie elengedte arra a néhány másodpercre Mirandát, amíg levette a köntösét, majd a nőről is letépte a törölközőt, és a háta mögé dobta. Mirandának elkerekedett a szeme, mikor felfedezte, mit akar a férfi, ám már nem maradt ideje tiltakozni, mikor Leslie megfogta a derekánál fogva, és fejjel lefelé fordította. Azonnal a fejébe szaladt a vér, ám amikor a férfi széttárta a lábait, és a nyelvét incselkedve végighúzta a szeméremajkai mentén, még erről is elfeledkezett. – Tessék. Te is csinálhatod, bébi.

            Miranda elképzelni sem tudta, hogyan képes Leslie még beszélni is ebben a helyzetben. A lábai szorosan a férfi nyaka köré kulcsolódtak, Leslie derekába kapaszkodott attól való félelmében, a férfi talán leejti. Leslie gyengéden megcsókolta a hüvelyét, de semmi mást nem tett, így éreztette, addig nem megy tovább, amíg Miranda passzív marad. A nő elvigyorodott. Szüksége volt néhány másodpercre, hogy megnyugodjon, nem fognak előreesni, aztán a karjai vándorútra indultak a férfi testén, és megragadta Leslie férfiasságát. Most ébredt rá, jelen helyzetben éppen tökéletes a magassága, hiszen erőlködés nélkül elérte a férfi ágyékát, nem kellett összehúznia magát.

- Ahogy gondolod – duruzsolta sokat sejtetően, a következő másodpercben pedig az ajkai szorosan Leslie férfiassága köré kulcsolódtak. A kezével megragadta a férfi péniszét, az előváladéknak köszönhetően a tenyere könnyedén siklott végig rajta. Majdnem felkiáltott, mikor mozdulataival egy időben Leslie nyelve újabb rohamra indult. A férfi élvezettel kóstolgatta a hüvelyét, Miranda gerince mentén végigrohant a borzongás, miközben azzal próbálkozott, hogy teljesen leeressze a torkába Leslie férfiasságát. Ujjai közben a férfi herezacskóival játszottak, minden maradék józanságát össze kellett szednie, hogy megtartsa magát, miközben Leslie a csiklóját izgatta. A duzzadt pénisz folyamatosan lüktetett a szájában, ahogy fel-le mozgatta a fejét, Leslie pedig fáradhatatlanul kényeztette legérzékenyebb pontját, a nyelve hol apró köröket írt le, hol fel-le mozgott. Miranda hüvelyében összerándultak az izmok, és minden alkalommal, amikor a férfi nyelve irányt változatott, úgy érezte, el fog élvezni, ám Leslie gondoskodott róla, hogy ez ne történjen meg idejekorán. Mozdulatai csakhamar idomultak a nő mozdulataihoz, akinek ajkai még sebesebben csúszkáltak a péniszén, a heréket morzsolgatva, és a makkot nyalogatva. Még több vér szaladt a fejébe, mikor Leslie váratlanul megragadta a lábát, és lefejtette a nyakáról. Mirandának még tiltakozni sem maradt ideje, ahogy a férfi újból megfordította, a következő másodpercben pedig durván beléhatolt. Miranda felsikoltott, és elkeseredetten belekapaszkodott a férfibe, akinek a dereka köré fonta a lábait. Rövid ideig összefonódva álldogáltak egymással szemben, aztán mikor Leslie meg akarta mozdítani a csípőjét, Miranda gyorsan megrázta a fejét.

- Ne itt! – kérte.

- Megtartalak.

- Nem baj… - Miranda elhúzta az egyik kezét, majd végigfuttatta Leslie szája mentén. Rögtön elrántotta, mikor a férfi be akarta kapni, és még pajkosabban elmosolyodott. – Menjünk a nappaliba. Fotelben még sosem csináltam.

            Leslie-t nem kellett túl sokat biztatni. Miranda feneke alá karolt, ahogy a nő megcsókolta, csaknem vakon tántorogtak a nagyszobába. Ajkaik lelkesen kergették egymást, még akkor is, amikor mindketten lerogytak a fotelbe. A testük annyira összeforrt, mintha valóban eggyé váltak volna, Miranda az első lökést meg sem érezte, ahogy Leslie mozgatni kezdte a csípőjét. Belekapaszkodott a karfába, mikor a férfi kirántotta a péniszét a hüvelyéből, és másodszor is beléhatolt, aztán furcsán ívbe feszült a háta. Váratlanul forróság töltötte el a belsejét, felnyögött, ahogy Leslie belemarkolt a fenekébe, és gyúrni kezdte. A teste fel-le emelkedett, csakhamar felvette a férfi vad ritmusát, egyre gyorsuló ütemben és követelőzőbben mozogtak. Miranda megérintette a csiklóját, Leslie-vel összefonódtak az ujjai az apró, érzékeny pont felett, aztán a következő lökésnél a férfi azt is izgatni kezdte. Mirandának pattanásig feszültek az idegei, ahogy a gyönyör első hulláma könyörgően a torkába szökellt, újra remegni kezdett, többet nem parancsolt izmainak. Megugrottak a mellei, körmei belemélyedtek a karfába, utolsó erejéből még résnyire kinyitotta a szemét, ám látni már semmit nem látott, ahogy leterítette az orgazmus. Minden egyetlen színes foltba folyt össze körülötte, aztán már csak a saját sikolyát és Leslie zihálását hallotta a fülében, ahogy majdnem egyszerre jutottak el a csúcsra.